2017. szeptember 22.

Újra sodor a funky a Back II Black-kel a ZP-ben!

Helyszín: Budapest, Zöld Pardon
Kategória: Koncert
Időpont: 2013. augusztus 09.
Link a honlapjukra »

Sok éves hagyomány, hogy az ország elsőszámú funky zenekara fellép a Zöld Pardonban. Ez idén sem lesz másképp, Bebéék ugyanis augusztus 9-én, péntek este 20 órától igazi disco hangulatot hoznak a Rákóczi híd budai lábához. A koncert után a vállalkozó szellemű hölgyek pedig még egy vizespóló versenyen is elindulhatnak, értékes nyeremények reményében.

Akár péntek, akár szombat, köztudott, hogy a Back II Black mindig őrületes bulikat csinál, bármerre is járjon. Jelen esetben éppen egy pénteki napon fog felrobbanni az a bizonyos szerelembomba, hiszen augusztus 9-én a funky magyarországi helytartói pár szlovákiai dátum után végre útba ejtik a fővárost is, hogy tavaly év végén megjelent lemezük turnéjának kiemelt állomásaként egy felejthetetlen hangulatú koncerttel örvendeztessék meg az igényes zene kedvelőit, méghozzá a Zöld Pardonban.

"Tavaly év végén jelent meg a „Csak a zene…” című albumunk, aminek anyagával idén kezdtük el járni az országot. A turnénk során a vidéki városok mellett eljutottunk a határon túlra is, Szlovákiában például több koncertünk is volt. Nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, igazi retro hangulatba kerültek az ottaniak a zenénk által. Viszont most már itt az ideje, hogy Budapesten is csináljunk egy őrületes szabadtéri bulit, és erre - ahogy eddig minden évben - idén is a Zöld Pardon lesz a legalkalmasabb. Az új lemezről is hozunk majd dalokat, de természetesen a legnagyobb közönségkedvenc slágerek is felcsendülnek majd augusztus 9-én, pénteken este." – mondta Bebe, a zenekar énekese.

bebeek1

A Back II Black koncertje után a hölgyeknek egy vizespóló versenyt is rendeznek a szervezők, az indulás feltétele pedig mindössze annyi, hogy fehér pólóban kell érkezni. A nyertest a közönség választja ki, akik ovációjuk hangerejével zsűrizhetik majd a bevállalós lányokat, vagyis amelyik versenyzőnél a leghangosabb a taps és az üdvrivalgás, az viheti haza a pezsgőt, egy minden idei ZP-s koncertre érvényes bérletet, illetve az értékes fehérnemű szettet.

A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.

Megosztás facebookon