2017. október 20.

XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Helyszín: Budapest, Papp László Sportaréna
Kategória: Rendezvény
Időpont: 2015. március 28. - 2015. március 29.
Link a honlapjukra »

Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széles körű szakmai összefogással valósul meg. A következő, immár harmincnegyedik, alkalomra 2015. március 27–29. között kerül sor, közel 2500 közreműködővel, várhatóan 15-18.000 fős látogatószám mellett.

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében. A Táncház Egyesület által szervezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 1982 óta minden év tavaszán – néhány vis major eset kivételével – a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében várja az élő népművészet kedvelőit. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 2010-ben – a Magyar Fesztivál Szövetség első alkalommal meghirdetett pályázatán – Folklór kategóriában elnyerte a Kiváló Fesztivál minősítést.táncház

Megosztás facebookon

Hírfolyam

Cirkusz a Szigeten

2017. július 21. 10:00

Somló Cirqsz a Szigeten

2017. július 17. 18:00

Szabó Győző is feltűnik az ÉNB-ben!

2017. április 26. 16:00

Tejben fürdött ÉNB Bori

2017. január 28. 10:44

Legnépszerűbb cikkek

Az összes hír megtekintése