2017. szeptember 22.
NewStar

"Bíztam abban, hogy benne leszek az első háromban!" - Interjú Kulcsár Edinával

Vasárnap este megválasztották Magyarország szépét. A verseny során kiderült: Kulcsár Edina a legjobb, a legszebb. Hiszen nemcsak a királynői címet tudhatja magáénak, hanem a közönség díjat is ő kapta.

Focirajongóknak írt dalt a Honeybeast

A Dal című műsorban is bizonyító Honeybeast nem unatkozik. Amellett, hogy fellépéseikkel folyamatosan járják az országot, nemrég kijöttek legújabb videoklipjükkel is.

Szép lányok jelentkezését várja az autótolvaj Gyurcsík Tibi – Interjú az énekessel

Három országban forog Gyurcsík Tibor legújabb klipje. A sármos énekes nemzetközi videójában láthatunk majd egy piros autócsodát, szép lányokat, Nagy Ferót és persze sok-sok bulit. A magyar, valamint a szlovák X-Faktor tehetségét legújabb videoklipje kapcsán faggattuk.

Sarka Kata szerint Kulcsár Edina erőssége a magabiztossága

Vasárnap este megválasztották Magyarország szépét. A 23 éves Kulcsár Edina lett a 2014-es Miss World Hungary győztese. Az udvarhölgyek pedig: Katona Gitta és Van Dem Bosch Sydney lettek, Sydney egyébként tavaly is bekerült a legjobb 16 közé, de nem ért el akkor helyezést, ezért idén próbálkozott és ő is nyert.

Kulcsár Edina a legszebb magyar nő

Tegnap este tartották a Magyarország Szépe verseny döntőjét, melyet a köztévé közvetített élőben. Kulcsár Edina képviselheti Magyarországot a Miss World szépségversenyen, így ő az a lány, aki Londonban mérettetheti meg magát októberben, a világversenyen. A királynő mellé két udvarhölgy is dukál: az első udvarhölgy Katona Gitta, a második pedig a holland származású Van den Bosch Syndey.

Dukai Regina nem szereti, ha egy lány nagyon "érti" a focit

Múlt héten a Pepsi FUNBALL kampánynyitó partiján a foci volt a középpontban. Dukai Regina stílusosan egy "I love Football" pólóban érkezett és mi másról beszélgettünk volna vele, mint a fociról.

Top 10: A LEGGAGYIBB magyar dalszövegek

Előfordul a hazai zenei életben, hogy olyan számok landolnak rövid idő alatt a sláger listák élén, amelyekről mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy mélyenszántó gondolatokat dúdolnánk együtt az előadóval.

A Barátok közt Vandája kétlaki életet él

A népszerű sorozat Illés Vandája már csak néha-néha tér vissza a Mátyás király térre. Kardos Eszter két ország között ingázik. Ha épp nem itthon forgat az RTL Klub napi sorozatában, télen síoktatóként dolgozik az Alpokban.

A Lotus versenyezni hívta Bende Adriennt

Az angol sportautó gyártól, a Lotustól kapott meghívást Bende Adrienn, hogy próbálja ki a cég legújabb Lotus Elise versenyautóját, a legendás Forma 1-es pályán, Spa-Francorchampsban.

VV Aurelio és Young G közös produkcióra készül

A Pepsi Funball Arena megnyitójára rengeteg hazai hírességet csődítettek a szervezők. VV-sektől kezdve X-Faktorosig mindenki megtalálható volt. VV Aurelio-t is megkérdeztük néhány dologról.

Dögös díva lett a Sugarloaf új énekesnőjéből - Interjú

A Sugarloaf 20 éve már, hogy ostromolja a slágerlistákat. Májusban pedig megtudtuk, hogy a formáció élén egy új énekesnőt, Nkuya Soniát köszönthetjük.

Bende Adrienn a Barátok közt sztárjának mutatta be versenyautóját

Kardos Eszternek, vagyis a Barátok közt Illés Vandájának mutatta be versenyautóját Bende Adrienn. A Lotus Ladies Cup versenyzője felhagyott a szépségiparral és csak az autóversenyzésre koncentrál.

LOVASI - az első 50 év legjobb dalai - koncert az Arénában

LOVASI - az első 50 év legjobb dalai - koncert az Arénában
Az első 50 év legjobb dalai a Naphoz Holddaltól a Semmi Konferenciáig. Az ország egyik legemblematikusabb frontembere, az idén 50 éves Lovasi András, az 1987-ben alakult Kispál és a Borz együttes énekese, basszusgitárosa és dalszerzője, valamint a 2005-ben alakult Kiscsillag zenekar gitárosa, énekese-zeneszerzője teljes életművét átölelő koncertet ad az Arénában. Tovább a teljes programhoz »

Andrea Bocelli újra koncertet ad Budapesten

Andrea Bocelli újra koncertet ad Budapesten
Andrea Bocelli napjaink egyik legnépszerűbb tenorja, aki két év elteltével, 2017. november 25-én visszatér a Papp László Budapest Sportarénába, ahol egy igazán különleges koncert keretében újra hallhatjuk egyedi hangját. A koncert programjában népszerű operarészletek és az ismert popalbumainak dalai szerepelnek, a művészt magyar szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd. Tovább a teljes programhoz »

Lara Fabian újra Budapesten lép fel!

Lara Fabian újra Budapesten lép fel!
Az elsöprő sikert aratott 2016-os koncert után LARA FABIAN újra Budapesten. Lara Fabian várva várt nemzetközi turnéja 2018 februárjában veszi kezdetét az észak-amerikai Miamiban. Az óceánparti nagyváros mellett a turnéállomások sorában áll New York, Los Angeles, Chicago és Washington is. Tovább a teljes programhoz »