2018. augusztus 15.

Mert fogyni jó, ilyen könnyen meg pláne!

2014. március 26. 17:57 Szerző: AnnMarie

Lassan kezdek beleszokni a fogyókúrás életmódba, mert ugye az új generációs alakformáló gépek csodái mellett, azért nem árt odafigyelni arra is, hogy milyen táplálékot visz be az ember a szervezetébe. Hát én odafigyelek és meglepően keveset szenvedek tőle.

Amikor belevágtam a Fogyiháborúba kicsit féltem, tudtam, hogy teljesen meg kell változtatnom az étrendem, mindent, amit szeretek ki kell dobni az ablakon és jöhetnek az íztelen unalmas életelek, de belevágtam, mondván mindent a tökéletes bikini alakért. Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire egyszerűen tudtam megváltoztatni a táplálkozási szokásaimat, sőt akár hiszitek, akár nem, még új kedvenc ételeim is lettek!

görögsali

10 perces görög salim

Az első napokban bevallom bűnöztem még egy kicsit, nem tudtam rögtön átkapcsolni az egészséges ételekre, kellett egy kis átfutási idő, mire teljesen ki tudtam zárni az életemből a pizzát, hamburgert és a szörpöket. Az elején a legnehezebben a napi három liter víz fogyasztása ment. Soha nem voltam egy nagy vízívó, jobban szerettem mindig megízesíteni valamivel, lehetőleg a nagyi féle jó cukros szörppel. Szóval napi három liter először nagyon nehezen csúszott le, de tudtam, hogy muszáj leszek meginni, mert a lipo lézer és a zsírfagyasztás is csak így lehet hatásos. Szóval megerőszakoltam magam és ittam, ittam és ittam. Az első két hét után azt vettem észre, hogy már nem is kell magamra erőltetni az ivást, már kívánja a szervezetem a vizet és úgy, hogy oda se figyelek arra, hogy mennyit iszom, simán lecsúszik a három liter. Szóval ez pipa, bónuszként pedig a szervezetem is meghálálta, azóta sokkal szebb a bőröm.

lipójó

Lipo lézer szeretlek!

Közben persze lelkiismeretesen járok a kezelésekre a Slim and Sun szalonba. Egyre büszkébben megyek be, mert érzem, hogy karcsúsodok. Igaz a mérésre még várni kell, de a saját testemen már észrevettem a változásokat, szóval az alakformálók egy csodás önbizalom tréningnek is megfelelnek.  Az övemet már most egy mérettel szorosabbra tudom venni, pedig még alig egy hónapja tart a kezelés, alig várom a végeredményt!

Folyt. köv.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon