2017. november 19.

Jégre léptek az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai

2016. november 10. 17:58 Szerző: Szabó Á

Az osztrák síparadicsomba, Obertauernbe készül az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat forgatni. A főszereplők közül néhányan bemelegítésképpen curlingben mérték össze tudásukat a Kamaraerdőben található pályán.

„Most voltam először életemben curling pályán, de a tévében sokat néztem a közvetítéseket. Figyelmeztettek bennünket, hogy ez a speciális jég jobban csúszik mint a sima műjég, de egyáltalán nem féltem, igaz azért estem egy jó nagyot.” – mondta Alexa, aki Bécyvel volt egy csapatban.

énb_jég01

„Én nagyon élveztem, hogy „térdelve” csúszhattam a jégen! Rögtön elsőre sikerült célba juttatnom a követ, vagy hogy nevezik ezt az izét… Szóval azt hiszem, hogy curlingben is hamar profi tudnék lenni.” – mondta szokásos magabiztosságával Bécy.

énb_jég02

„Kicsit paráztam, nehogy elessek, mert korábban volt egy gerinc műtétem, de szerencsére megúsztam baj nélkül. Kristófnak köszönhetően pedig le is győztük Alexáékat.” – fűzte hozzá Karola. „A téli sportok nem állnak távol tőlem, de a curlinget most próbáltam először. A tévében sokszor viccesnek tűnt, de kiderült, hogy komoly ügyességet igényel. Szívesen kipróbálnám még, igaz a snowboardozást Obertauern havas lejtőin jobban várom.” – nyilatkozta a legsportosabb főszereplő, Kristóf.

énb_jég03

Megosztás facebookon