2017. november 19.

Az éneklés nem elég! Író lett ÉNB Laliból

2015. július 15. 15:02 Szerző: BuliStar

Sok mindennel próbálkozott már az Éjjel-Nappal Budapest legismertebb szereplője, Lali, de kevés dologban volt sikeres. Talán énekesként igen, hiszen a Csóró Laliként elkövetett Lali pop című slágere közel 9 millió megtekintésnél tart a legnagyobb videómegosztó portálon, de zenei karrierjét már jó fél éve feladta.

Most azonban úgy tűnik, íróként is sikeres lehet, hiszen Lali albérletkalauza címmel a napokban valóban a könyvesboltok polcaira került az ÉNB főszereplőjének első kötete.lali_könyv"Nem volt könnyű összehozni a könyvet. Az elején nem volt ihletem, de aztán egy wc-kagylón ülve folyamatosan jöttek a jobbnál jobb ötletek. Valójában azért választottam ezt a témát, mert ebben vagyok a legjobb, pontosan tudom, hogy nem könnyű albérletben élni, ahol alkalmazkodni kell a többiekhez, megoldani a felmerülő problémákat, együtt sírni és nevetni a lakótársainkkal. Ebben próbálok tanácsot adni azoknak, akik csak most vágnak bele az albérletezésbe és persze jó pár átélt kalandot is megosztok az olvasókkal" – magyarázta Lali, aki könyvében jó néhány kulisszatitkot is elárul az Éjjel-Nappal Budapestről.

Megosztás facebookon