2019. augusztus 26.
Keresés

Nagyszínpadon a Love Revolution

A Sziget két éve hirdette meg a "Love Revolution" kampányt, zászlajára tűzve a fenntarthatóság fontosságát, az emberi jogokat, elitélve a háborút és a fegyverkezést, szót emelve a bőrszín, vallás, vagy akár nemi identitás miatti kirekesztés ellen. Kádár Tamás főszervező elmondta, „A Sziget történetében idén először úgy szeretnénk felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ezzel a fesztivál értékrendjére, hogy a szó valódi értelmében vett "influenszereket” hívtunk meg, akik a Nagyszínpadon fejtik ki véleményüket a saját témáikban.”

Egyszerűbbé vált a megmaradt egyenleg visszatérítése a Sziget fesztiváljain

Idén már a szigetes fesztiválokon könnyebb nyomon követni a karszalagra feltöltött összeget és automatikussá tehető a maradék egyenleg visszaigénylése is.

Idén is várja az önkénteseket a Sziget

A Sziget fesztiválra idén is várják a lelkes önkéntesek jelentkezését, akik szeretnének egy világszínvonalú esemény kulisszái mögé látni, megismerni az ott folyó munkát és ezzel tapasztalatot szerezni.

Újra lehet Ed Sheeran jegyet kapni

A közönség nyomásának engedve még 2000 darab, Ed Sheeran koncertnapjára szóló jegyet dobnak piacra a Sziget szervezői. Az árusítás május 30-án kezdődik.

DJ fronton is erősít a Sziget

A Sziget szervezői bejelentették az idei Samsung Colosseum teljes zenei felhozatalát, a sorban olyanokat, mint például Avalon Emerson, Courtesy, Red Axes, Butch vagy Margaret Dygas.

Majd’ 20 újabb fellépő jelentkezett a Szigetre

Ismét egy nagy csokor fellépőt jelentett be a Sziget, köztük a tavalyi “Legjobb alternatív album” Grammy nyertese, a The National, az idei Grammyn a legjobb remixnek járó díjat bezsebelő Mura Masa, a brit alternatív rockzenei élet kiemelkedő gitárosa Johnny Marr vagy a tavaly év végén új nagylemezzel előrukkoló Tom Odell.

Új dallal indítja 2019-et Dua Lipa

Elképesztően sikeres év után vadonatúj felvétellel indítja a 2019-es esztendőt az ámulatba ejtő Dua Lipa, aki idén két Grammy jelölést is kapott, a „Legjobb új eladó” és a „Legjobb dance felvétel” kategóriákban, Brit díjra pedig a „Az év kislemeze” nomináltjaként az „IDGAF” című dalával van esélye.

A Foo Fighters is jön a Szigetre!

Új nevekkel jelentkezett a Sziget, köztük a Foo Fighters, a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots, a The 1975, Martin Garrix és további 19 előadó - a változatosság jegyében.

Ed Sheeran a SZIGET-en lép fel!

A négyszeres Grammy-díjas dalszerző-előadó, Ed Sheeran végre elfogadta a Sziget meghívását, ezzel megvan a 2019-es fesztivál első napjának fő fellépője. A 2019-es Szigetet augusztus 7. és 13. között rendezik meg.

Love Revolution: 100 éve született Nelson Mandela

„Közösen képesek vagyunk elérni, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés” áll - egyebek mellett - a Sziget Love Revolution kiáltványában. Ennek jegyében – több helyszínen - hazájukban ismert dél-afrikai zenészek fellépésével emlékeznek meg Nelson Mandeláról, születésének 100. évfordulója alkalmából.

Kész a Sziget zenei programja

A Sziget eddigi történetének egyik legjobb zenei felhozatalához csatlakozott a minap - mások mellett - a brit multi-instrumentalista zenész, Bonobo, az EDM producer és DJ, Flux Pavilion vagy a holland Yellow Claw duó. Ezzel a szervezők örömmel jelentik, hogy teljes a 2018-as Sziget zenei programja.

Mission: Love Revolution - Sziget 2018

Május 31-ig folyamatosan várják a Sziget határokon átívelő, rendkívül népszerű Mission: Szitizen játéksorozatához csatlakozókat a fesztivál szervezői. Az idei küldetés a Love Revolution alapgondolatait, azaz az egyenlőséget, a békét és a fenntarthatóságot járja körül.

Világhírű zenekarral készített közös lemezt a Söndörgő

Április utolsó napjaiban jelenik meg a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band új lemeze, a Szikra. Szinte példátlan, hogy ilyen rangos zenekar ilyen mélységű együttműködésre kérjen magyar zenekart.

A Sziget egy nagy, közös ünnep

A naptárba mindenki írja be: augusztus 8-15-ig Sziget! A jegyek gyorsan fogynak, érdemes mihamarabb beszerezni őket, mert idén kiváló zenei felhozatallal ünnepel a Sziget, ami tavaly jelentkezett 25. alkalommal, idén viszont 25 éves.

Lana Del Rey a Szigeten

A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a Sziget Nagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Sziget fesztiváljára készülünk” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a Nagyszínpadra, ráadásul egy ennyire aktuális és stílusában sokszínű sztár-sort felvonultatva.