2017. december 14.
Keresés

Ők 2014 leggyönyörűbb magyar énekesnői

Gyakran megállapítjuk, hogy az énekesnőknek sincs könnyű feladatuk, hiszen munkájuk miatt jóval nagyobb figyelem irányul külsejükre, mint az átlag nők esetében. Egy rosszul sikerült smink, egy kócos haj, egy nem jól összeválogatott szett, és máris a kritikák kereszttüzében találják magukat.

Kulcsár Edina igazi kaméleon - interjú Magyarország szépével!

Kulcsár Edina egy gyönyörű modell, aki már az idei Miss World Hungary válogatóján kitűnt stábunknak. A mezőnyben sok szép lány volt ugyan, de Edina kisugárzásával percek alatt képes rabul ejteni az embert.

Csúcsra jutott a Casanova Night! - Premier utáni beszámoló

Augusztus első szombat estéjén sor került a Casanova Night Musical premierjére. A bemutatót a Velencei-tó partján, az Esztrád Vízi Színház színpadára álmodták meg, ahol a mai popzene ismert és népszerű tehetségei léptek fel egy pikáns, kissé túlfűtött show keretein belül.

Erotika, látvány és zene – Interjú a Casanova szereplőivel

Szombaton megrendezésre kerül az ismert velencei kalandor nőkhöz fűződő történetének zenés átirata, a Casanova Night Musical. Az előadásban olyan nevek tűnnek majd fel, mint Vastag Csaba, Vastag Tamás, Dér Heni, a Nyári lányok, Korcsmáros György, valamint Erdőhegyi Brigitta.

Casanova Night Musical 1

Az ismert velencei kalandor nőkhöz fűződő történetét zenés produkció keretein belül tekintheti meg az érdeklődő közönség. A fülbemászó zene, a káprázatos látvány és a lendületes koreográfiák remek hangulatot varázsolnak a színpadra.

Casanova Night Musical 2

Az ismert velencei kalandor nőkhöz fűződő történetét zenés produkció keretein belül tekintheti meg az érdeklődő közönség. A fülbemászó zene, a káprázatos látvány és a lendületes koreográfiák remek hangulatot varázsolnak a színpadra.

Ők lettek a 2014-es Viva Comet díjazottjai

Szerda este megrendezésre került a 14. Viva Comet díjátadó gála, ahol kiderült, hogy kik a legnépszerűbb előadók. Díjat vitt haza többek között a Hooligans és Hien is.

Nyári Aliz: Fontos, hogy belülről is ápoljuk szépségünket!

A Nyári lányok jelenleg első, debütáló korongjukat népszerűsítik egy rádióturné keretein belül. Médiamegjelenések, fellépések, folyamatos pörgés. Interjúnk során ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szépségápolási technikákkal figyel oda magára a kisebbik Nyári lány, Aliz.

Íme a Top 10 X-Faktor sláger

Előítélet a tehetségkutatósokkal szemben ide vagy oda, azt azért el kell ismernünk, hogy többüknek remek slágereket köszönhetünk.

Ada igazi bikát varázsolt egy szamárból!

Ada gyermekeit szívesebben látja lovon, mint önnön magát. Nyári Edit és Alíz nemcsak a lovaspólók rendszeres látogatói, maguk is gyakran lovagolnak. Király L. Norbi azonban több negatív élmény után kifejezetten retteg ettől az állattól. Ezek után hogy kerültek ők mindannyian egy szamárra?

Váci Világi Vigalom 2013 - Harmadik nap

Két évtized gazdag tapasztalatainak birtokában rendezik meg július utolsó hétvégéjén a XXI. Váci Világi Vigalom háromnapos rendezvénysorozatát, amely a remények szerint egyaránt szolgálja majd a váciak és a városba látogató érdeklődők szórakozását.