2018. június 21.
Keresés

Elindult a szállásfoglalás a Balaton Sound 2015-re

Az közelmúltban bejelentett fellépők nevei láttán nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Mastercard BalatonSound népszerűsége idén is töretlen lesz. Így a fesztiváljeggyel együtt a megfelelő szállásról is érdemes időben gondoskodni. Ebben segítenek a szervezők, a szálláskínálatukkal. A már évek óta megszokott balatonföldvári és siófoki szálláshelyek mellett ezúttal igazán „fesztiválorientált” házakkal, szobákkal is készültek a bulizók számára.

A Faithless a Balaton Sound 2015-ön ünnepel

Sorra érkeznek az újabb és újabb fellépők a Balaton-parti partyfolyam, a MasterCard Balaton Sound sztárlistájára. Ezúttal itt a 20.születésnapját ünneplő Faithless, a tehetséges és ambiciózus Zedd, az elektronika meghatározó alakja Kaskade – és sokan mások. Nem csoda, hogy a kedvezményes jegyek vészesen fogynak a Soundra…

Már lehet jegyet venni a Balaton Sound 2015-re

December 1-én 12 óra 1 perctől indul a 2015-ös MasterCard Balaton Sound jegyértékesítése – jelentették be a fesztivál szervezői. Jó hír, hogy az első 10.000 bérletet “early bird” áron, azaz 39.900 forintért lehet megvásárolni. A Sound július 9-12 között lesz Zamárdiban, a bérleteseket pedig egy nulladik nap is várja.

Balatonpark 2014: Neoton Família Koncert Show

Az 1965-ben alakult Neoton története során sokféle néven létezett. A legnépszerűbb mind közül a Neoton Família volt, 1977-1990 között. Akkoriban arról cikkezett a sajtó, hogy akár világsztár is lehet az együttesből. Nos nem lett, ám az tény, hogy megnyerte a tokiói Yamaha fesztivált, s lemeze jelent meg Ázsia mellett Nyugat-Európa és Latin-Amerika több országában.

Hobo Jim Morrison Doors est – Amerikai ima

Földes Hobo László teljes pályáját végigkíséri Jim Morrison emléke. A sajnálatosan korán elhunyt énekes és költő, a Doors együttes frontembere már a Hobo Blues Band legelső koncertjein jelen volt dalaival. Később Hobo zenekarával, majd szólóban albumokat készített, hogy magyarul is eljuthassanak az emberekhez az amerikai banda számai.

Hobo – Vadászat 30 éves jubileumi koncert

Érdekes sajátossága a könnyűzenének, hogy a komolyzenével ellentétben az eladók a legfontosabbak, maguk a művek a háttérbe szorulnak. Aminek nyilván az is oka, hogy viszonylag ritka a hosszabb lélegzetű, összefüggő alkotás – a lemezekről néhány dal sokáig élhet a hallgatókban, a többit rendszerint gyorsan elfelejtik.

Balatonpark 2014: Fenyő Miklós Rock and Roll Show

Fenyő Miklós pályája egy szakaszáról már musical és mozifilm is készült. Mindkettő remek szórakozást kínál a rock and roll kedvelőinek, azonban mégis csak az az igazi, amikor maga Fenyő Miklós áll a színpadra. 1997 óta minden évben különleges koncerted ad a Margitszigeten, odafigyelve a látványra is, lenyűgöző díszletekkel és koreográfiákkal.

Balatonpark 2014: Anna and the Barbies és Vad fruttik koncert

A BALATONPARK színpadaira túlnyomórészt több évtizedes múlttal rendelkező, igazán neves előadók és zenekarok lépnek. Olyanok, amelyek több generációt, akár a legifjabbakat is vonzzák koncertjeikkel. A kivételt ez az este jelenti, amikor a magyar könnyűzene két reménysége egymás után mutatja be műsorát.

Balatonpark 2014: Kern András A Kellékes című előadása

A BALATONPARK legszolidabb díszletével találkozhat a közönség ezen az estén. Ugyanis nem találkozhat díszlettel… Az üres színpadra a kellékes szerepében érkezik Kern András, hogy a következő másfél órában a publikum érzelmeivel játsszon.

Balatonpark 2014: Irigy Hónaljmirigy

Az Irigy Hónaljmirigy koncertműsora látszólag könnyed szórakozást kínál, ám ha jobban belegondolunk, komoly mondanivalója is akad. Korunk bulvárkultúrájáról rántja le a leplet, amikor parodizálja annak szereplőit.

Idén is Kultikikötő

A Balaton déli partjának kulturális védjegyévé váló, 960 fős befogadóképességű Kultkikötő mára hozzátartozik Balatonföldvár és környéke kulturális-turisztikai látnivalóihoz.