2017. november 19.

Story Ötcsillag díj 2014: a díjazottak

2014. február 02. 20:53 Szerző: Csé Zsé Forrás: zene.hu

Idén tizenötödik alkalommal osztották ki a Story Ötcsillag Díjátadó Gálán az Érték- és a Közönségdíjakat. A házigazda Ómolnar Miklós, főszerkesztő és Szulák Andi volt.

A Story Ötcsillag Díjakat 1999 óta ítélik oda a hazai sztárvilág legnépszerűbb képviselőinek a magazin olvasóinak szavazatai alapján, hat kategóriában. Idén több tízezer szavazat érkezett, amelyben az év zenei és televíziós produkciójáról, valamint az év műsorvezetőjének, műsorvezetőnőjének és színészének személyéről döntött a nagyérdemű.


A Díj komoly elismerésnek számít a sztárvilág körében, hiszen általa a legfontosabb kritikus, a hazai közönség mond véleményt a hírességek teljesítményéről.

Díjazottak

Szombat este az Érték-díjat először Elekes Péter vehette át Halász Judittól. A táncos reméli méltó lesz erre a díjra. Szintén Érték-díjat kapott Gyetván Csaba, Trokán Nóra és Herczku Ági.

Az Érték-díj egy olyan elismerés, amellyel a Szinetár Miklós, Huszti Péter, Halász Judit és Presser Gábor alkotta kuratórium döntése alapján a Story magazin azokat a művészeket ismeri el, akik nem a kereskedelmi televíziók legnépszerűbb műsoraiban szerepelnek, viszont saját területükön kiemelkedőt alkottak az adott esztendőben.


Az év színésze: Stohl András

Az év zenei produkciója: LGT

Az év műsorvezetőnője: Lilu

Az év műsorvezetője: Friderikusz Sándor

Az év televíziós produkciója: X-Faktor

A Leg-leg-leg-díj: Sztárban sztár


A Sztárban sztár adásai átlagosan több, mint kétmillió embert ültettek a képernyők elé hétről hétre. Nem véletlen, hiszen a műsor, amely még idén új szériával jelentkezik, a TV2 saját fejlesztése, kifejezetten a hazai ízlésre, a magyar igényekre szabva, így a lehető legközelebb került a nézőkhöz. A csatorna nézői és a magazin közel egymilliós olvasói tábora szavazatokkal is kifejezte tetszését, így Az év Leg-Legje kategória győztese a Sztárban sztár lett. A díjat a műsort készítő kreatív team vette át, a csillagot pedig természetesen Sztárban sztárnak nevezték el.

Friderikusz Sándor 2013-ban Az ének iskolájának műsorvezetőjeként tért vissza a TV2 képernyőjére, óriási sikerrel. Tavasszal az új oldalát is megmutató, vajszívű, a gyermekek mellett mindig teljes mellszélességgel kiálló osztályfőnök azonnal belopta magát a kis nebulók szívébe, ősszel pedig a díjnyertes Sztárban sztár műsorvezetőjeként brillírozott péntekenként élő adásban. A Story olvasóinak véleménye szerint Friderikusz lett Az év műsorvezetője. A tévés legenda a díjjal járó csillagát Vitray Tamásról nevezte el. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon