2019. október 14.

Platinában virít Kowalsky meg a Vega

2014. június 03. 17:42 Szerző: Gyöngyvér

Másfél hónap alatt platinalemez lett a Kowalsky meg a Vega legújabb albuma. A Még nem Éden című korong május elején érte el az aranylemez státuszt, majd alig másfél hét alatt platina lett, azaz a 4000 példány kelt el belőle.

„A mai világban CD-t megjelentetni lassan igazi kuriózumnak számít” – fogalmazott Kowalsky Balázs, azaz Kowa a Kowalsky meg a Vega zenekar frontembere. A srácok azonban mégis megtették, sőt be is mutatták új lemezüket a sajtó képviselőinak egy igazán rendhagyó helyszínen, flipperek és pálinkák között. A Kowalsky meg a Vega már nem nevezhető ifjú bandának, 11 éve alakult, de ahogy az még a legjobbakkal is megesik, az utóbbi években tagcseréken, vagy ahogy ők mondják, vérfrissítésen estek át.

sajtkowa2

A zenekar immár közel két éve ismét legismertebb felállásában – Kowalsky ének, Szórád „Jimmy” Csaba basszusgitár, Vajda „Sóder” Péter dob, Vajda „Carlos” Tamás gitár és Vidák „More” Róbert akusztikus gitár - dolgozik és járja az országot. „A régi, 10 fős felállást is szerette a közönség, de sajnos személyes nézeteltéréseink támadtak. Olyan volt, mintha kihűlt volna a személyes emberi kapcsolat közöttünk. Úgy érzem, érezzük, hogy jót tett a váltás, a tagok között igazi baráti kapcsolat jött létre.” – osztotta meg velünk érzéseit Kowa. A banda tavaly új dalokat, könyvet és DVD-t jelentetett meg, valamint nagy sikerű jubileumi koncertet adtak. Idén pedig jött az új lemez. „Egy teljes album létjogosultságát manapság meg lehet kérdőjelezni. Azt veszem észre, hogy az emberek egyre inkább saját maguk által összeállított válogatásokat hallgatnak általában a telefonjukon. A hétköznapi használatból így lassan teljesen ki fog kopni a CD” – nyilatkozta a BuliStarnak Kowa.

sajtkowa1

A fontember szerint egy 10-13 dalos album 70 százaléka „megy a levesbe”, hiszen sokkal többen vannak azok, akik a korong csupán egy-két dalát hallgatják meg, mint akik „lejátsszák a CD-t oda és vissza”.  „A jövőben kérdéses, hogy mi milyen formában fogunk megjelentetni. Az sem biztos, hogy lemezekkel jövünk elő, lehet, hogy csak 2-3 dalt hozunk ki egy adott évben. Ez attól függ, hogy sikerül e olyan együttműködést kieszközölni mint most a MOL-lal” – fogalmazott Kowa. A Még nem Éden című korong sajátossága ugyanis, hogy kizárólag a MOL kutakon lehet kapni, az országban összesen 200 helyen, rendkívül baráti, 990 forintos áron. „Így is csak az ínyencek veszik meg, de 1,5 hónap alatt mégis elértük a platina státuszt, tehát úgy gondolom volt értelme a CD kiadásának” – tette hozzá Kowa.

sajtkowa

A 12 új dalt tartalmazó korongról már a tavalyi év során bemutattak hármat, klip formájában is, és már tervbe van véve a negyedik. „A közönség reakciójából születik az új klip,ami számunkra is nagy meglepetésként egy lassú dal lesz” – nyilatkozta Kowa, bár mint mondta, ha megtehetnék az összes dalhoz készítenének videót, de – mivel változik a világ -  már nem a tévék számára, csak a netre.  És hogy mit szeret a közönség, valamint hogyan születtek az új dalok? „A csapat minden tagja kiveszi a részét a munkából. Először Vidák Robival összeülünk mi ketten, akusztikus gitárral megírjuk a dalt, még szöveg nélkül, a harmóniákat, a dallamot, aztán ő viszi szépen a próbaterembe, ahol a srácok együtt bontják ki. Addig készül a szöveg. Amikor pedig már mindenki nagyjából megvan, akkor összerakjuk. Jó számot kell írni, az a lényeg” – mondta mosolyogva az énekes.

sajtkowa3

A srácok természetesen a nyár folyamán sem unatkoznak, június 13-án mutatják be az új lemezt és persze a régi dalokat a Barba Negra Trackben, majd, ha minden jól megy, három hónap alatt összesen 35 koncertet adnak. Ellátogatnak szinte minden fesztiválra, sőt a Felvidékre és Erdélybe is.

Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon