2019. február 20.

Halálos baleset áldozata lett a Kimnowak gitárosa

2013. október 17. 13:16 Szerző: AnnMarie

Elhunyt egy közúti balesetben Pribil György, a magyar zeneipar kiemelkedő gitárosa. A Kimnowak, S-Modell és a Hobo Blues Band tagja, szerda este frontálisan ütközött személygépkocsijával, a helyszínen életét vesztette.

Pribil György szerda este frontálisan ütközött autójával Kismaroson, olyan súlyosan megsérült a karambolban, hogy a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni a gitáros életét, 46 évesen elhunyt. 

baleset

Pribil György 18 évesen kezdett zenélni, de már gyerekkorában beleszeretett a rockba. A gitáros példaképe Keith Richard, Ry Cooder és Jimi Hendrix volt. A dalszövegíró, gitáros a 80-as években alapította meg első zenekarát az S-Modellt, saját számok mellett rock and roll klasszikusokat is játszottak. A zenekar kisebb-nagyobb megszakításokkal, de működött, tegnap este azonban végleg megszűnt, nyilatkozta az együttes a Facebook rajongói oldalukon: „A Pribil Gyuri vezetésével újjáalakult S-modell nem 1994-ben, hanem tegnap este szűnt meg.”


Országos ismertséget Pribil Györgynek a Kimnowak együttes hozta meg. A zenekart 1993-ban alapította meg Novák Péter, Pribil György és Nagy Gergely. A Kimnowak 2001-ben kiadta best of lemezét, majd koncertezések után eltűntek, azonban nem oszlottak fel. Novák Péter az Indexnek így nyilatkozott:

„Bár a Kimnowak soha nem oszlott fel, már régen zenéltünk együtt, ettől függetlenül Gyurival még a hét elején is beszéltünk egymással. Ő a másik felem volt. Az a közel száz dal, amit együtt írtunk, nélküle nem születhetett volna meg. Ez volt a kémiája a dolognak. Az biztos, hogy Gyuri nélkül már nem lesz többet Kimnowak.”

 

 

Megosztás facebookon
Legnépszerűbb cikkek

Új dallal indítja 2019-et Dua Lipa

2019. január 29. 11:56

Az összes hír megtekintése