2017. augusztus 20.

Akik idén vesztik el EFOTT-érintetlenségüket…

2013. április 12. 14:46 Szerző: Csé Zsé

A régi nagymotorosokon kívül számos olyan ismert névvel is találkozhatunk majd Zánkán, akik az EFOTT történetében most először állnak színpadra. Az elsőt senki sem felejti el, így garantált, hogy erre a különleges alkalomra mind a fellépők, mind a közönség emlékezni fog. ByeAlex ráadásul nemhogy az EFOTT-on, de egyáltalán nem lépett még fel fesztiválon. Zánkán viszont járt már.

 Anna & the Barbies

Június 25-én nyitja kapuit az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Vannak, akik visszatérő vendégei a nagyszabású bulinak, és minden évben örömmel mondanak igent a szervezők felkérésére. Azonban nem maradhatnak ki a szintén nagy népszerűségnek örvendő, de még „EFOTT-szűz” előadók sem. Az Anna & the Barbies már majd’ egy évtizede szórakoztatja a nagyérdeműt, ennek ellenére ezen a fesztiválon mindeddig nem láthattuk őket. Most, hogy alkalmuk lesz Zánkán is megmutatkozni, ígérik, hogy igazi „fesztiválos zúzásra” számíthatunk tőlük.

 ByeAlex

ByeAlex neve a közelmúltban lett igazán ismert, Kedvesem című dalával lopta be magát a köztudatba, és sokak szívébe. Az extrém megjelenésű srác épp a nagy malmöi megmérettetésre, az Eurovíziós Dalfesztiválra készül, de közben már azon gondolkozik, mivel lepje meg június végén az EFOTT-on bulizóknak.

„Koncertekre szívesen járok, de inkább klubokba vagy stadionokba, fesztiválokra kevésbé. Zánkán idáig egyszer jártam, táborozni, de nem mondhatnám, hogy az jól sült el – kezdi az énekes. –  Az EFOTT-ra viszont, igaz egyelőre csak gondolatban, de nagyon készülök. Szeretnék önmagam lenni a színpadon, és miután kedvelem az elektronikus zenét, annak is inkább a dark változatát, valószínűleg ilyen hangszerelésben is hallhatják majd a dalaimat az odalátogatók. Fontos, hogy jól érezzem magam, hogy aztán ez átragadhasson a közönségre is, de azt gondolom, a fesztiválozók igazi cool arcok, nem lesz probléma. Nagy, fesztelen hangulatú bulira készülök!”

Odett & the go Girlz

 The Grenma

Deniz

És akkor íme még néhány EFOTT-elsőbálozó, az idei fellépők sorából: az alternatív stílusban játszó Odett & the go Girlz!,  a punk-rockos The Grenma, de rappel a Deniz, a DSP, ugyanakkor hallgathatunk csajos rockot is a  Dorothy-tól. És a nosztalgia kedvéért felcsendül majd a „Viva Las Vegas”, a szintén EFOTT-érintetlen ZZ Top cover bandtől, a ZZ Copy-tól.

 DSP

Dorothy

ZZ Copy

EFOTT- Csak szabadon…

Megosztás facebookon