2020. augusztus 6.

A Dal 2015: Ők lesznek a második elődöntőben

2015. január 27. 16:50 Szerző: Nikk

A Dal 2015 első elődöntőjével a közmédia legnézettebb műsora lett az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója. A két órás műsort 2 millió 97 ezren követték figyelemmel.

Most szombaton pedig sor kerül a második elődöntőre, ahol ismét 10 előadó mutatja be versenyszámát. Itt már több rutinos versenyzővel találkozunk majd, hiszen többek között megismerhetjük Dér Heni, a New Level Empire, a Szécsi lányok, és Éliás Gyula Jr. új szerzeményét. Ebből a fordulóból is öten jutnak tovább a zsűri szavazatai alapján, valamint egy versenyzőt a nézők juttathatnak tovább a középdöntőbe.

Íme a második elődöntő teljes mezőnye:

Chances: The Night
Zene és szöveg: Kosztyu János, Orbán Ferenc

A Till we Drop és az Unsent Letters bandák zenészei félretették a tőlük megszokott metál vonalat, és egy lágyabb irányba indultak el. Első szerzeményüket közösen szerezték, kifejezetten abban a reményben, hogy bejutnak A Dal legjobb 30 versenyszáma közé.

Dér Heni: Ébresztő
Zene: Burai Krisztián, Dér Heni, Bodóczki Ernő, Csicsák Norbert. Szöveg: Szabó Norbert

Henit, aki 9 esztendőn át volt a Sugarloaf énekesnője, 2013-ban kezdett szóló karrierbe, második saját számával (Ég veled) pedig bekerült a tavalyi Dal-ba. Az idén nagylemezt piacra dobó (Intro) Heni tehát rutinos versenyző, aki ezúttal Ébresztő címre keresztelt szerzeményével vívhatja ki magának a továbbjutást.

Éliás Gyula Jr feat. Fourtissimo: Run to you
Zene: Éliás Gyula. Szöveg: Király Martina

Éliás Gyula Jr. stílusa egy jazzesen popos, avagy popposan jazzes irány. Az énekes decemberben rukkolt elő legújabb lemezével, amelyen olyan előadókkal duettezik, mint Antal Timi, a Nyári lányok, vagy éppen a Rising Starban szerencsét próbáló Király Martina. Éliást már tavaly is láthattuk a műsorban, idén azonban a 60-70-es évekbeli jazzrock műfaját képviselő Fourtissimoval kiegészülve lép színpadra.

Ív: Fire
Zene: Katona-Zsombori Éva, Tóth Lóránt, Gálosi László. Szöveg: Tóth Lóránt

2010-ben Katona-Zsombori Éva megalapította a Plüss-t, amelyben a 2014-es X-Faktor feldezettje, Horányi Juli is helyt állt. Az alig 1 éves (2011-ben ugyanis be is fejezték közös munkájukat) formáció a Jazzy Rádió dalversenyén közönségdíjas lett. Éva számára ezt követték a Valami Zsuzsi, valamint a Ginger együttesek. Tavaly ByeAlex lemezén közreműködött, majd a Bocs, hogy című dallal a Sztárban Sztár műsorában is debütált.

Leander Rising: Lőjetek fel
Zene: Köteles Leander, Vörös Attila, Takács József, Budai Béla.
Szöveg: Köteles Leander, Takács József

2009-ben jött létre a Leander Rising zenekar, akik eleinte az interneten tettek szert népszerűségre. Az igazi debütálás 2011 tavaszán érkezett el számukra, egy 4 állomásos miniturné keretein belül. Tavaly októberben jelent meg második nagylemezük, amelyen a Lőjetek fel című szerzemény is megtalálható.

New Level Empire: Homelights
Zene: Krajczár Péter, Zola, Nyujtó Sándor, Mayer Petra. Szöveg: Zola.

Az elektronikus zenét hangszeres megoldásokkal életre hívó zenekar 2013 őszén állt össze. Első közös szerzeményük az a The last one volt, amellyel a tavalyi A Dal-ba is bejutottak. Azóta előrukkoltak a Wanna get over, a Hold your hands so high dalokkal, valamint decemberben megjelent első lemezük.

Oláh Gergő: A tükör előtt
Zene: Havas Lajos, Csicsák Norbert, Oláh Gergő. Szöveg: Lombos Márton

A salgótarjáni énekest sokan a 2012-es X-Faktor műsorából ismerhetik. A zongorán, gitáron, és dobon is játszó előadót olyannyira megkedvelte a közönség, hogy végül ő nyerte a tehetségkutató harmadik szériáját. A Tükör előtt szerzemény arról szól, hogy bárhonnan is jövünk, nincs olyan akadály, amely megakadályozhatná, hogy beteljesítsük álmainkat.

PANKASTIC!: Kicsi a világ, de nagy világ
Zene és szöveg: Kálmán Tamás

A zenekar csupán júniusban kezdte meg a közös munkát, ám decemberben máris megjelent első kislemezük. A sajátos stílusú formációt Pálmai Anna, Horváth Márk, Kardos Dániel, Csurkulya József, és Lombos Pál alkotják.

Szabó Ádám: Give me your love
Zene: Szabó Ádám, Bori Tamás, Katona Tamás. Szöveg: Kozma Kata

A fiatal tehetséget sokan a Csillag Születik-ben ismerték meg, ahol harmonikájával ért el sikereket mindössze 18 évesen. Három évvel később azonban már énekesként állta meg helyét az X-Faktorban, ahol az ötödik helyezést érte el.

Szécsi Saci és Böbe: Our Time
Zene és szöveg: Szécsi Saci, Szécsi Böbe

Az ikreket a The Voice-ban ismerte meg a közönség, de az áttörést A Dal tavalyi felvonása hozta el számukra. A lányok akkor Born to Fly számukkal állták meg helyüket, amelyet a rádiók azóta is gyakran játszanak. Azóta együtt dolgoznak a Muzikfabrik együttessel, de Böbe Diaz és Mentha Part című számában is közreműködött.

Vajon ki csatlakozik az Antal Timi, Dallos Bogi, Szűcs Gabi, Tóth Vera, a Karmapolis és a PASSED formációja alkotta mezőnyhöz a középdöntőben?

Megosztás facebookon