2018. december 12.

A Dal 2015: Ők bizonyíthatnak a döntőben

2015. február 21. 22:44 Szerző: Nikk

Szombaton sor került A Dal 2015 második középdöntőjére, ezáltal pedig kialakult a döntő mezőnye. A fináléra február 28-án kerül sor, így hát kiderül, hogy ki képviseli hazánkat a 60. Eurovíziós dalfesztiválon.

Az estét Szűcs Gabi nyitotta, aki Úgysem felejtesz el szerzeményével nem vette lábáról a zsűrit, hiszen összesen 33  pontot kapott ezen az estén. Csiszár Jenő és Rákay Philip nagyon kedveli az Other Planet formációját, a srácok 40 pontot érdemeltek ki az Untold Story-val. Oláh Gergő önazonos dallal jutott be a versenybe és bizony élt a műsor újdonságával, miszerint változtathat szerzeményén. Gergő így kissé átírta A tükör előtt című számának szövegét, amelyet 39 ponttal jutalmazott a zsűri és a közönség. Ugyancsak módosított előadásán Dallos Bogi, aki szinte teljesen új formációval és friss hangszereléssel adta elő World of Violence dalát. Éliás Gyula Jr (Run to you) számát ugyan sokat dicsérte a zsűri, végül összesen 37 ponttal távozott a színpadról. Az est utolsó fellépője Gájer Bálint volt, aki That’s How It Goes produkciójával egyszerűen lenyűgözte Rúzsa Magdit.

Wolf Kati 2011-ben már képviselte hazánkat Szerelem miért múlsz dalával. Kati Düsseldorf után Bécs városát is meghódíthatja, hiszen a második középdöntőt toronymagasan ő nyerte Ne engedj el szerzeményével. Pierrot, Csiszár Jenő, valamint a közönség 8, Rákay Philip és Rúzs Magdi pedig 10 ponttal értékelte az énekesnő előadását. Amíg az első elődöntőben a Passed győzedelmeskedett, addig most a tabella második helyén landoltak Mesmerize dalukkal, amellyel 43 pontot zsebeltek be. A Dal 2015 egyik nagy felfedezettje nem más, mint Ív (Katona-Zsombori Éva), aki ezen az estén 41 ponttal jutott tovább a döntőbe Fire című produkciójával. Amíg Zorán extrafellépőként előadta Nekem nem elég címre keresztelt dalát, addig a közönség dönthetett arról, hogy ki az az egy versenyző, akit szeretnének még a döntőben látni. A nézők végül Gájer Bálint mellett tették le voksukat, így ő is bizonyíthat majd egy hét múlva a fináléban.

A Dal 2015 - Második középdöntő
A Dal 2015 - Második középdöntő

A második középdöntő pontszámai:
Wolf Kati 44 pont
Passed 43 pont
Ív 41 pont
Other Planet 40 pont
Oláh Gergő 39 pont
Gájer Bálint 38 pont
Dallos Bogi 38 pont
Éliás Gyula Jr. 37 pont
Szűcs Gabi 33 pont

Akikkel biztosan találkozhatunk a döntőben:
Boggie
Gájer Bálint (vigaszág)
Ív
Mujahid Zoltán
Passed
Spoon (vigaszág)
Szabó Ádám
Wolf Kati
A Dal 2015 döntő

Megosztás facebookon